Autó-Motor : RENAULT KANGOO Z.E. „VAN OF THE YEAR 2012“ |
RENAULT KANGOO Z.E. „VAN OF THE YEAR 2012“
2011.11.26. 20:51

Az „Év Kis-haszongépjárműve 2012” díj nyertese, a Renault tisztán elektromos meghajtású városi áruszállítója lett. A 22 ország független újságíróiból álló zsűri tagjai, nagy többséggel szavaztak a szériában gyártott Kangoo Z.E.-re. A maximálisan elérhető 168 pontból, 104-et sikerült elhoznia. A Renault Kangoo Z.E., az Iveco Daily, a Fiat Ducato és a VW Caddy elől hozta el a győztesnek járó címet. Pieter Wieman, a zsűri elnöke kihangsúlyozta, hogy a Renault és partnerei által – az ügyfelek bevonásával - fejlesztett, és már komoly darabszámban értékesített haszonjárművel, a városon belüli környezetbarát áruszállítás irányába tettek egy meghatározó, és példaértékű lépést.
A Kangoo Z.E alkotói számára a siker már nem újdonság, ezzel a mostanival együtt, már a harmadik szakmai díjat nyeri el. Írországban ez a modell lett „2012 legzöldebb áruszállítója”, Dániában pedig az „év elektromos haszongépjárműve” címet nyerte el.

A „Van of the Year” díjat, egyébként 1992 óta ítélik oda a legpraktikusabb, legjobb és most már a legtisztább üzemű kis-haszonjárművek gyártóinak. A Renault-nak nem ez az első ilyen jellegű sikere, hiszen 1998-ban a Master, míg 2002-ben pedig a Trafic gyűjtötte be ezt az elismerő címet.
A Kangoo Z.E. és a Maxi Z.E. változat egyaránt a felhasználói elvárásoknak megfelelően készült, ezzel nagyban hozzájárulva a későbbi piaci térnyeréshez. A potenciális vásárlókat nagyon komolyan bevonták az autó fejlesztés alatti tesztelésébe, és minden fontos információt és tapasztalatot beépítettek a már piacra került autóba. Ami a gyár vezetői szerint nagyon fontos, hogy ez a közös fejlesztői munka nem hogy véget ért volna, hanem most talán még szorosabbá vált, a felhasználói körrel való folyamatos kommunikáció révén.
A Kangoo Z.E. 20.000 eurós nettó áron rendelhető meg. Ezen felül a lítium-ion akkumulátor csomag havi bérleti díja (a Renault metodika alapján) 72 Euro. Ugyanis a Renault, inkább bérbe adja nekünk a méregdrága akksikat, hogy egy aránylag normális áráért el tudjuk hozni a Kangoo Z.E.-t. Ne feledjük, hogy 100-150 kilométert, a hazai árakon 580 forintért tudunk megtenni, miközben nem szennyezzük a közvetlen környezetünket.

Az említett akkumulátor csomag egyébként a rakodótér padlója alá került, és az alacsony beépítési magasság miatt nincs számottevő térfogatcsökkenés. A 4.21 méter hosszú változat 3.5 m3 –es rakodóterében 595 kilónyi terhet szállíthatunk. Ehhez képes a 4.6 méteres, hosszabbik modell, két személyt és 595 kilogramm terhet képes szállítani, illetve a személyek száma ötre is növelhető, a szállítható kilóké, pedig 632-re. Igaz, hogy ebben az esetben csak egy 3.4m3-es tér áll a rendelkezésünkre.
A külső gerjesztésű szinkronmotor, 44 kW-ot tud (60 LE). Teljesen feltöltött akkumulátorokkal 170 kilométert tehetünk meg, de ha odafigyelünk a rendszer takarékos üzemeltetésére, ez a táv valamivel meghaladja a 200 kilométert. Ez a távolság, egy városi áruszállító jármű esetében, a felhasználók többsége számára elegendő.
-bögi-
|