Az egyszerű vonalvezetésű karosszéria szép és elegáns, de nehéz lenne azt állítani, hogy a látvány komolyabb érzelmi reakciókat váltott volna ki belőlünk. Hacsak az eddigi  „mazeratis” orrész elvesztése iránti szomorúságot nem soroljuk ide. A változtatás folytán, az ötszázasról átvedlesztett króm bigyó ellenben elég idegenül néz ki a Puntó motorháztetejénél, de legalább nem szép. Persze a szépség és az érzelem nagyon szubjektív dolog. Nálam kicsit tudathasadásos állapotot hozott létre az antracit metál fényezésű autó formavilága, mely nem csak a színe miatt tűnt kicsit szürkének a versenytársak látványos, merész formajegyekkel támadó modelljei mellett.

Azon kívül, hogy a fenét se érdekli, hogy milyen lelki válságba kerültem attól, hogy nem tudtam sírva térdre zuhanni az olasz formatervezők nagysága előtt, még egy-két mondat erejéig maradjunk a formánál és a stílusnál.

Mint említettem kívül és belül harmonikus és elegáns, de hiányzott az olaszokra jellemző érzékiség, ha ez a szó itt egyáltalán előkerülhet. A miérten sokat törtem a fejem. A stációkkal nem akarok senkit untatni, de rájöttem a megfejtésre… vagy nem!

Beugrott ugyanis az unalomig ismert duma, amikor az új modellek bemutatóján a letisztult egyszerű formákkal megálmodott autóról beszélnek, és egyszerre megvilágosodtam (már amennyire… de ebbe most inkább ne menjünk bele)!  

Szóval ez most tényleg sikerült nekik!

…de biztos, hogy ezt akarták?  Na! Erről ennyit! A kérdést már úgyis túlragoztam.

A tágas (de tényleg!) utastérben, minden a helyén van. Könnyen áttekinthető, funkcionális, és ergonómiailag is tökéletesnek mondható. A kezelőszervek kézre esnek, a műszerfal információi minden üléspozícióban jól nyomon követhetőek, és bőven kaptunk rakódó helyeket is. Kicsit már zavaró is volt ez a poroszos racionalitásra való törekvés. Sehol egy kis lazaság, egy utólag odabiggyesztett alkatrész, szóval nagyon profi. A belső tér kifogástalan kényelmet nyújt 4, és elfogadhatót + 1 felnőtt számára, amennyiben feltételezzük, hogy 75-80 kiló körüli, maximum 178 centi magas, „eurokomform” utasokról van szó. Bár az első üléseken, vagy négy utas esetén, még bőven rágyúrhatunk a méretekre, anélkül, hogy a kényelem rovására menne. A belső térben felhasznált anyagok, is igazodnak az eddigiekhez, hiszen ezt is a kategória átlag fölé helyezték, de maradt a visszafogott stílus. Azért az igazság kedvéért, itt a műszerfal formai megoldásaival és az ízlésvilágunkhoz igazodva rendelhető különböző színű díszítő elemekkel már javítottak egy kicsit a feelingen.

A hátsó ülések lehajtásával, egész becsületes méretű rakodótérre tehetünk szert, bár hozzá kell tenni, hogy alapból is egy jól méretezett csomagtartót kaptunk a Punto-hoz. Miután az előbb lelketlen technokratáknak kiáltottam ki a tervezőket, azt azért el kell ismernem, hogy egy nagyon jól átgondolt autót alkottak. Az olvasottakhoz tegyük még hozzá, hogy ehhez a gyártósoron végzett precíz munkára is szükség volt, mivel a teszt alatt egyetlen egy zavaró rezdülés sem volt az autóban. Röviden: kellemes atmoszférában, kényelmes üléseken ülve utazhatunk, akár sok száz kilométert is, anélkül, hogy elfárasztana minket az evo.

…és ez még nem minden.

Az igazi ismerkedést az egy hetes tesztút jelentette, ahol az első pár kilométer után ez a részemről emóciók nélküli munkakapcsolatnak induló történet, igazi rajongássá vált. A mérnökök csúcsprodukciója ugyanis szenzációs élményt nyújtó autózásra tette alkalmassá a kis FIAT-ot. A nagyon jól eltalált áttételekkel operáló váltó, a már jól ismert 1.3 literes - 90 lóerőre duzzasztott – Multijet dízel erőforrás és egy szenzációsan eltalált futómű hangolás kellett ahhoz, hogy a Punto evo képes legyen pillanatok alatt bárkit meggyőzni arról, hogy ez az, amit eddig keresett, vagy amire eddig nem is gondolt. A motor dinamizmusa egészen meglepő! Emelkedőnek felfelé, vagy éppen előzéseknél sem kell attól tartanunk, hogy kevés lesz a rendelkezésünkre álló teljesítmény, pedig a váltó fokozatainak száma „csak” 5. Az átlag elvárásokkal rendelkező autósok zöme, soha, vagy csak nagyon ritkán fogja csúcsra járatni ezt a pompás kis dízelt. Amennyiben forszírozott (közel padlógáz) üzemben használjuk az autót, akkor is 6-6.5 liter körül maradt az átlagfogyasztás! Normál közlekedés esetén 4.5-4.8 liter gázolajat kell belecsöpögtetnünk a Multijet motorba, és akkor még igazán nem is adtuk elő, a pillelábú lopakodós verziót, amivel 4 liter alá is levarázsolható a fogyasztás, feltéve ha kibírjuk, hogy időnként -  egy kis élményszerzés céljából - ne ugorjunk rá a gázpedálra, elautózandó amit addig összespóroltunk.

Futómű – Nagyon jól sikerült! Egyszerre tudja hozni az utazás teljes komfortját és a sportos vezetéshez szükséges összes tulajdonsággal is felruházták. Igen ritka az, amikor tulajdonképpen kompromisszumok nélkül tudja egyazon autó ezt a két fontos karaktert ötvözni. A nagy tempójú, belemenős vezetési stílust is jól tűri az evo. Lehet vele kanyarban, bukkanókon átrepülve verseny tempót autózni, anélkül, hogy elpattanna, sodródna, vagy a leghalványabb jelét is tanúsítaná annak, hogy ki akarna kerülni a kontroll alól. Erre szokták azt mondani olyan, mint a sínautó! Mindezek mellett nincs dobálás, pattogás, a pocsék hazai úthálózat megpróbáltatásit (kátyúk, hepe-hupák) hangtalanul tűri, de tesztautónknál úgy általában sem érkezett a futómű felől semmiféle zavaró zaj.

A jó felfüggesztéshez, szinte kifogástalan súlyelosztás tartozik, ezért csak egészen enyhe alulkormányzottsági tulajdonságokat tapasztalhatunk, és azt is csak irreálisan nagy belépő kanyarsebesség esetén, de nagyon egyszerűen kézben tartható a folyamat. Túlkormányzottságról érdemben nem beszélhetünk, tehát közel semlegesek a megújult Punto kanyarodási tulajdonságai.

A kikapcsolható menetstabilizáló rendszer, üzemi állapotban sem tűnt túl tolakodónak, és tulajdonképpen csak az extrém helyzetek kiprovokálásánál kapcsoltuk ki. Üzemi állapotában, szinte észrevétlenül őrködött a háttérben, valós biztonságérzetet nyújtva, a sokszor tapasztalható idegesítő, és értelmetlen beavatkozások nélkül. Nincsenek zavaró trakciós – azaz a hajtásból adódó - hatások a kormányon, és tulajdonképpen teljes terheléssel illetve egy személlyel is közel azonos vezethetőségre számíthatunk.   

Persze azért a plusz kilók, szélsőséges időjárási körülmények között, hozhatnak meglepetéseket, de a teszt alatt nem sikerült a Punto-t kellemetlen helyzetbe hozni.

A motor, a már ismert és kiforrott konstrukciónak tekinthető legkisebbik dízel erőforrás 90 lóerős 200 Nm nyomatékot biztosító változata, kellemes útitársnak bizonyult. Jól bírja ha forgatjuk, sőt, igazán akkor érzi magát elemében. Ez persze nem okvetlenül dízeles tulajdonság, de mindenképpen pozitívan befolyásolja az autó használhatóságát, és hozzájárul a valós vezetési élményhez. Ami esetleg a sokat autózó flottások, vagy magánszemélyek részére fontos lehet, hogy állítólag negyedmillió (javítás nélküli!) kilométerre simán jó a motor.

Normál közlekedés mellett, a jó hangszigetelésnek köszönhetően csak mérsékelten brummog bele a nyugodt hangulatú belső térbe, miközben a forszírozott üzemhez még egész kellemes hangokat is  adagol, az erre fogékony fülekkel rendelkezők számára.

180 fölötti végsebesség, gazdaságos üzemeltetés, nagyon jó futómű, tiszta üzem,   ..rendes ház  (ja ez ide nem jó!).  Szóval összegezve a tapasztalatokat, a Fiat megújult és továbbfejlesztett modellje, egy rendkívül jól és gondosan megtervezett és megépített autó, ami valóban jogosan viseli az evo (azaz evolution) utótagot a neve mögött. A Punto evo a felhasznált anyagok, a műszaki tartalom, és a biztonság tekintetében is egész jól teljesít, így aztán  az ár - érték - élmény arány vonzó ajánlattá teheti (alapból ugyan nem túl olcsó, de az akció több mint fél millával lejjebb viszi a listaárat).  

-bögi-