IFJABB TÓTH JÁNOS LE MANS-BAN
2011.06.09. 21:42

Ifjabb Tóth János szombaton, a legendás Le Mans-i versenypályán száguld. Nem kell megijedni, a hétszeres abszolút ralibajnok nem vált profilt és nem nyergel át a 24 órás megbízhatósági versenyek világába, egyszerűen csak elfogadott egy meghívást.
Kilenc társával – akik közt olyan kiválóságok vannak, mint a brit Guy Wiks, a korzikai IRCfutamot megnyerő Thierry Neuville vagy éppen a portugálok menője, Bruno Magalhaes –„Janika” arra vállalkozott, hogy ízelítőt ad a Peugeot-csapat meghívottjainak a száguldásból.
„A huszonnégy órás verseny rajtja előtt, szombaton léphetünk pályára. Tíz európai importőr versenyzőit hívta meg a Peugeot, hogy versenyzésre átalakított RCZ-k volánja mögött autóztassuk a vendégeket. Biztosan nagy kihívást, ezen felül pedig hatalmas élményt jelent majd számomra is a tizenhárom kilométer hosszú, misztikus versenypályán száguldani, hiszen Le Mans a gyorsasági autósportban olyan, mint a raliban Monte-Carlo – vagyis legendás” – mondta a Peugeot-Total-Hungária Rallye Team pilótája, aki pénteken utazik Franciaországba.

Érdekesség egyébként, hogy sok évvel ezelőtt „Janika” egyszer már járt Le Mans-ban: öt-hat éves lehetett, amikor a szülei elvitték a legendás versenyre. Sátorban aludtak, s még ma is élénken él az emlékezetében a rajt, valamint az, hogy éjszaka is száguldoztak a pilóták. Emlékszik, már akkor is arra gondolt, de jó lenne, ha egyszer ő is kipróbálhatná magát ezen a pályán. Most alkalma nyílik rá.

A Le Mans-i 24 órás verseny közvetítése – Peugeot Sport WEB TV
www.peugeot-sport.com

|